A Közép-ázsiai török népek
által használt cirill ábécék latin betűs átírásának nehézségei
Az 1917-es októberi szocialista forradalom, nagy változást hozott
Oroszország népeinek életébe, nem csak gazdasági és politikai, hanem kulturális
szempontból is. Ez hatványozottan igaz volt az ország területén élő török
népekre.
A 19. száza folyamán
az cári Orosz birodalom elfoglalta a tőle keletre fekvő Közép-ázsiai török
kánságokat, és különböző sikerességgel integrálta azokat az államigazgatásába.
Ez elősegítette a hódítás előtt a területen meglévő közös műveltség
háttérbeszorulását és a, hangsúlyozottan addig is igen heterogén, népesség
tovább aprózódását. Az írásos műveltség ebben a térségben jellemzően arabul,
perzsául, és néha a török bizonyos változatain zajlott, és elsősorban egy szűk
réteg kiváltságának számított. A legtöbb török népcsoport így nem rendelkezett
anyanyelvi írásbeliséggel. A szovjet vezetés a forradalom után nem sokkal
bevezette a török népeknél a cirill ábécé különböző változatait.
Hazai György könyvtára
igen nagy számban tartalmaz a térségből származó könyveket, katalogizálásuk
pedig nem kis kihívást jelent. Az orosz írott szövegek romanizációjához
rendszerint az ISO-9 szokás használni, ugyanakkor a különböző török szövegek
esetében ez nem mindig a legjobb megoldás.
Vannak olyan török nyelvek, mint például a csuvas,
amelyek nem rendelkeznek semmilyen latin ábécével, valamint annyira eltérnek az
ilyet használó török nyelvektől, hogy azokra való átültetésük nem lenne
praktikus megoldás. Például egy 1961-es „Чӑvaш чӗлхи: пурҫламӑш шкулӑн III-мӗш
класӗнче вӗренмелли кӗнеке” c. tankönyv ISO-9 szerinti átírásban így néz ki: „čăvaš
čĕlhi: purślamăš škulăn III-mĕš klasĕnče vĕrenmelli kĕneke”. Török nyelveket
ismerő felhasználó számára is értelmezhető és relatíve jól olvasható ez az
átírás. Ha ehelyett mondjuk a törökországi török ábécé alapján írnánk át, ilyen
formán: „Çăvaş çĕlhi: purślamăş şkulăn III-mĕş klasĕnçe vĕrenmelli kĕneke” az
sem az olvasó sem a könyvtáros dolgát nem könnyítené meg.
Másik csoportot
képeznek az olyan török nyelvek, amelyek használtak latin ábécét a múltban, de
az az Uniformizált Türk Ábécé volt, ilyenek például a kumük, karacsaj-balkar,
türkmén vagy a kirgiz. Az ilyen nyelvű szövegek esetében felmerülhetne az UTA
használata, de annak ellenére, hogy ez egy latinnak mondott ábécé, több cirill
karaktert tartalmaz, így átírásra való használata kontraproduktív lenne. Tovább
nehezíti a helyzetet, hogy ezekben az alfabétumokban már előfordulnak olyan
karakterek, melyek ISO-9 szerinti átírása zavaró lehet. Példának okáért a
kumükben megtalálható az ’оь’
betűkombináció, ennek az átírása ’o’’, az olvasó ezt lágyított ’o’-ként
értelmezheti, miközben a ’œ’ hangot jelöli, ezt a legtöbb, törökök által használt latin
ábécében ’ö’-vel jelölik. A türkménben és a kirgizben pedig ugyanez a hang ’ɵ’-vel
van jelölve, amely szabvány átírásban ’ô’.
A harmadik csoportot pedig olyan nyelvek képezik, amelyek
valamilyen formában használnak jelenleg latin betűkészletet (az UTA-n kívül),
ilyenek a kazah, azeri, üzbég és a tatár is. Ezekben az esetekben felmerülhet,
hogy a cirill szöveget az adott nyelv latin verziójára írja át a könyvtáros. Vegyünk egy egyszerűbb példát. „Фүзули диваны” című 1958-as
Azerbajdzsáni SzSzK-ban megjelent könyv, az ISO-9 szerinti átírásban a
következőképpen néz ki ’Fùzuli Divany’, ez az átírás tulajdonképpen helyes, ugyanakkor felmerül,
hogy a ’ы’ graféma az azeriben az ’ɯ’ hangot jelöli, melyet a jelenleg használt hivatalos
azeri ábécé ’ı’-nek jelöl, mivel a
veláris i-t régebbi átírásokban szokás volt y-nal jelölni ezért ez nem annyira
zavaró. Ellenben az ’ү’ amelyik az azeriben ’ü’, itt ’ù’ lesz, ez már valamivel zavaróbb lehet az
olvasó számára.
Végeredményben úgy vélem, hogy bár az ISO-9
alkalmas a cirill betűs török szövegek latin betűs átírására, használata
azokban az esetekben kerülendő ahol rendelkezésre áll egy külön az adott
nyelvre megalkotott latin betűkészlet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése